Amikor elhatároztam, hogy létrehozom ezt a weboldalt - és remélhetőleg egy közösséget - célként azt tűztem ki, hogy segíteni szeretnék azoknak a családtagoknak, testvéreknek, barátoknak, akiknek az ismerőse, szerette börtönbe került.

Jómagam is voltam már ilyen helyzetben és tudom, hogy mennyire rossz várni az információkra, nem tudni, hogy mikor mit kell csinálni, mennyi pénz kell hosszú-hosszú hónapkon keresztül folyamatosan. Átéltem, hogy milyen érzés, amikor a csomag felét nem engedik be, mert fogalmam sem volt róla, hogy mit lehet beküldeni. Tudom milyen rossz a beszélőkhöz/tárgyalásokhoz/kihalgatásokhoz egyeztetni egy életet. Tudom milyen nehéz erősnek maradni és helyt állni ebben a teljesen ismeretlen világban: a büntetés-végrehajtás világában. Azonban nagy segítség lehet, ha van néhány biztos pont amibe kapaszkodni tudunk, ha nem minden ismeretlent nekünk kell megfejteni, hanem fel tudunk készülni előre. A Börtönvilág ilyen kapaszkodókat szeretne nyújtani mindenkinek és segíteni, hogy minél könnyebben teljenek a kapcsolattartóként megélt napok.

A Börtönvilágon elolvashatod a kapcsolattartás, a csomag- és pénzküldés főbb szabályait. Megismerheted a beküldhető és a tiltott tárgyakat, találsz vásárlási/spórolási tippeket. Ezen kívül megpróbáltam összefoglalni kicsit a börtönök világát: szlengek jelentése, előzet és letöltő közötti fő különbségek, élet a rácsok mögött röviden és tömören. 

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a Börtönvilág nem egy hivatalos oldal, hanem egy magán kezdeményezés. Bármelyik résszel kapcsolatban szívesen várom az észrevételeket és az újabb híreket, információkat és kérdezni is bátran lehet valamelyik elérhetőségen. A Facebook-on lájkolni meg egyenesen ér és ajánlott is a Börtönvilágot - nehogy lemaradj a legújabb hírekről!

 

Végül, de nem utolsó sorban itt szeretnék köszönetet nyílvánitani:

- az Ügyvédemnek: aki bíztatott, hogy ez egy jó dolog és csináljam meg

- a Lovaglós Lánynak: akitől sokat tanultam és aki szintén támogatott a megvalósításban

- Buboréknak: mert ő mindig ott van

- Dudinak: akinek tudnia kell, tudja miért

Köszönöm Nektek a segítséget!!!!!!


 

Újdonságok

Megyei és országos bv-k részletesen

2013.02.28 21:17
A mai nappal elkezdődött az egyes bv intézetek egyedi összefoglalója. Folyamatosan töltöm fel az információkat. Várom majd a viszajelzéseket és persze a plussz infokat is szívesen fogadom.

Számlaszámok

2013.02.28 21:16
Mostantól intézményenként részletezve megtaláljátok a számlaszámot, ahova tudtok utalni pénzt telefonra/spejzra.

a Venyigében lejárt a "keráló" kora...

2012.10.02 21:23
Ma értesültem róla, hogy már nem lehet a Venyigébe kerálót (merülőforralót beküldeni). Azért nem maradnak a fogvatartottak melegvíz nélkül, mivel a modern technika jegyében "kancsós" vízforralót lehet beküldeni (max 1000 W). A fogvatarttam az mondta, hogy némiképp örül a változásnak, mert így...

Újabb hasznos oldalak

2012.07.21 12:15
  A fogvatartott jogai és kötelezettségei rendőrségi fogdán,  Wikipédia - az előzetes letartóztatás    

Egy újabb hasznos oldal

2012.07.21 10:58
A börtön egy nevelő szemével